Magyar Labdarúgó - NB II. [2nd LIGA]
2016.11.27.
Nyíregyháza - SZEOL Szeged 1-0
800 - néző

Mozgalmas egy hétvége volt a feleknek a lengyelek már délelőtt összecsaptak egymással. Kimenetelről nem született döntés, bár egyes hírek szerint a wislokások felé billent a mérleg.

Nyíregyháziak :
Nyíregyháza + Resovia Rzeszsów (12 fő) + Békéscsaba (9 fő) + Győr (10 fő ?)

Beszámoló :
A rendőrség még most is élénk érdeklődést mutat a vasárnapi események iránt, így a bővebb beszámolótól most eltekintünk. A felek közti találkozót szerettük volna tiszta helyen a városon kívül megszervezni, de a szegediek semmilyen hajlandóságot nem mutattak, többszöri felkérés után sem. A mérkőzés előtti órában már a telefont is kikapcsolták. A meccs utáni hívtak vissza ahol elismerték, hogy jobbak voltunk a nap folyamán. Barátokról, vendégekről: nem mi kezdtük el ezt a folyamatot, hogy az egymás elleni meccsre szövetségeseket hívunk. Mi kétszer is egyedül fogadtuk őket, és el is utaztunk hozzájuk kétszer is segítség nélkül. Az viszont igaz, hogy az azóta eltelt időben a baráti kapcsolataink megerősödtek, és azt is tudtuk, hogy lengyelekkel fognak érkezni. Az ugyanakkor tény, hogy a szegediek ezen nem is problémáztak, kivéve a facebook egy-két jól értesült „harcosa”. A mérkőzésről: miután lecsillapodtak a kedélyek intenzív szurkolásba kezdtünk pár lengetőssel és füstbombák segítségével. Kihúztunk egy kiírást is, amiben megemlékeztünk a szegedi ultrák klubok közti vándorlásáról. A lefújást követő ünnepléskor pedig begyújtottunk pár tüzet is. Összességében mozgalmas nap volt, úgy gondoljuk rajtunk nem múlt semmi. Sajnos a dolgok jelenlegi állása szerint jó ideig a szervezett csoportok utolsó Szpari meccse lesz a vasárnapi. Közlemény erről hamarosan… (volt a mérkőzésen a secuval is balhé, a szerk.)
A barátainknak köszönjük a támogatást. Üdvözletünket küldjük: Győrbe, Rzeszówba , Békéscsabára!!!















Szegediek :
Szegedieket a Wisloka Debica erősítette a nap folyamán. (36 szegedi + 23 wislokás jött.)